Legalább a szörfdeszkába nem kell szervó olaj, ha már a kocsimból folyik

Amikor használt autót vásárolunk, mindig érdemes magunkkal vinni valakit, aki ért is az autókhoz és a színén és a típusán túl többet is meg tud állapítani róla.

A használt autó vásárlás eléggé szerencsejáték szerű. Hiába a remek leírás, a megkímélt állapot, olyan problémák lehetnek az autóval, amit még a tulajdonos sem vesz észre, vagy csak ügyesen elhallgat. Ezeknek a nagy része nem olyasmi, mint egy csúnya karc, vagy egy nem működő ablak. Többnyire olyan nem azonnal szembetűnő műszaki hibák, amik nem akadályozzák az autó forgalomban való haladását, de hosszútávon a kijavításuk elég költséges lehet.

Az első autómat akkor vettem, mikor éppen csak megszereztem a jogosítványomat. Nagyon büszke voltam rá, mivel iskola mellett is dolgoztam, hogy összegyűjtsem rá a pénzt, illetve egész nyáron ezért dolgoztam. Nem volt egy szuper járgány, de a célnak megfelelt és kifejezetten aranyosan nézett ki.

Nem vállaltam, hogy egyedül veszem meg, magammal vittem a testvérem párját, aki autószerelőnek tanult akkor, így gondoltam, hogy majd ő megmondja, hogy mi az ami nincsen rendben a kocsival. Persze ilyenkor nem lehet az egészet szétszedni és tételesen végig nézni, hogy pontosan mi a baja, csak a főbb, könnyen észrevehető, gyakoribb hibákat nézte végig. Akkor nem tűntek fel az apróbb hibák, amik nem olyan veszélyesek, de hosszú távon zavaróak tudnak lenni.

Nagyjából már egy hónapja megvolt a kocsi, használtam is rendesen, hiszen büszke voltam rá, hogy van egy saját autóm. Akkor tűnt fel, hogy minden nap egyre nehezebb forgatni a kormányt. Hívtam is a nővérem párját, hogy nézze meg, és ő derítette ki, hogy folyik a szervó olaj. Addig azt sem tudtam, hogy a szervó kormány működéséhez szervó olaj is szükséges, de onnantól kezdve minden hónapot azzal kezdtem, hogy szervó olajat rendeltem az olajwebshop.hu-ról.

Nem értek az autókhoz, de azt megtanultam, hogy hova kell önteni a szervó olajat, és hiába nem volt igazán biztonságos megoldás, minden héten kellett öntenem bele, hogy pótoljam azt, ami elfogyott benne, hiszen a kormánymű teljes cseréjére lett volna szükség, ami az autó vételi árának a felébe került volna, szóval úgy döntöttem, hogy inkább minden hónap elején rendelek egy szervó olajat és minden héten után töltöm azt, ami kifolyt.

Itt kerültem kapcsolatba az olajwebshop.hu-val, ahonnan mindig rendeltem a szervó olajat. Addig, amíg nem volt ilyen gondom, azt sem tudtam, hogy milyen sok féle olaj létezik, és hogy melyik mire való. Nem mindegy, hogy melyik autóba milyen típusú olajat öntünk. Van külön fékolaj, motorolaj, szervó olaj, váltó olaj, hidraulika olaj is. Nekem ezek nem mondanak túl sok mindent azon kívül, hogy a nevük elárulja, hogy mire valók, nagyjából.

Az olajwebshopon rengeteg olajat lehet kapni, nem csak autókhoz hanem teherautókhoz, motorokhoz és még kerti gépekhez is. Nem csak olajakat árulnak, hanem fagyállókat, ablakmosókat, de még autókhoz takarókat is. Igazi kis autós áruház, ahol majdnem midnent meg lehet kapni.

Azért jó, hogy lehet rendelni, mert nagyon sok féle olajat lehet kapni. Vannak ugyan üzleteik, de azokban nem tartanak mindig mindenből készletet. Szerencsére a közelünkben pont van egy átvevő pontjuk, mindig ide szoktam rendelni a szervó olajat, mert így nem kell postát fizetnem. Mindig pár nap alatt megérkezett a rendelésem, nagyon meg vagyok elégedve velük.

Sajnos az első kisautómtól meg kellett válnom, mert a szervó olaj folyáson kívül sajnos más bajai is lettek. A hibáimból nem tanulva vettem egy újabb autót, aminek ugyanez a baja, így ugyanúgy havonta rendelem a szervó olajat. Még jó, hogy a szörfdeszkán nincsen kormány, mert amilyen az én szerencsém, még abból is folyna az olaj.